Szellemi megszállás:
Azt hiszem nem kell senkinek komolyan bizonyítgatnom, hogy az ember egy hármasság. Vagyis: Test, Lélek, Szellem.
Testünket megkapjuk 70-80 évre, lelkünket egy világ évre és szellemünk pedig örökké él.
Tehát test, lelek, szellem vagyunk. Amikor leszületünk akkor a születés angyalai a lelkünket kötik a fizikai testünkhöz, egy "ezüst szalon" keresztül. Aztán mikor meghalunk, a lelkünk elhagyja a testünket és az tovább él, csupán a ruháját (fizikai testet) vetette le.
Halalunk pillanatában mikor lelkünk elhagyja a testünket, ekkor ébred rá a legtöbb nem spirituális ember, hogy valóban nem halt meg, és tovább el. Csak a fizikai ruháját vetette le.
Ekkor a léleknek lehetősége van meg, itt maradni a földön. El búcsúzhat a szeretteitől, megnézheti akar a temetését...stb. Ekkor fogja megtudni igazából azt, hogy itt ki szerette es ki nem. Mármint nem a temetésén tudja meg, hanem halál utáni időszakban.
Ekkor a lelek úgy mondom "szabadon" mászkálhat itt a földön, és szó szerint értsd olvas a gondolataidban ! :-)
Ha egy társaságban vagy akar a gondolatodban az elhunytról gondolatok jelennek meg, beszédtéma lesz, akkor ott megjelenik, és próbálja a saját igazat a lélek elmondani. Pl.: En szerettelek téged mindig, még akkor is ha te nem úgy gondolod… vagy: én akkor azt az adott pillanatban nem úgy gondoltam mint Te, kérlek bocsáss meg nekem….stb.
Mennyi időt kap a lélek? 49 napot! Igen jól látod Negyvenkilenc napot! De ebből is az utolsó 7 nap mar elég kritikus, ezért inkább azt mondjak, hogy 42 napja van a léleknek, hogy hazatérjen a fénybe, mert ezután bezárul a kapu, és megszűnik a lehetősége a szabad távozásra.
A 42 nap letelte után bezárul a kapu, a lélek itt marad a földön, és neki is energiára van szüksége.
Mivel nincs fizikai teste, de energia viszont kell neki, ezért muszáj neki energiát "lopni".
Kitől tudna mástól energiát lopni, ha nem elő embertől. Aztán ha folyton siratjuk a halottat, akkor az állandóan ott lesz velünk és ki mástól lopna energiát ha nem pont attól aki állandóan siratja ?
Úgyhogy ilyenkor szépen megszáll minket elhunyt nagypapa, nagymama, apa, anya, szomszéd, barát…
Miért ne sirassuk a halottainkat?
Nézzetek meg a természeti népeket. Ha kisgyermek születik sírnak, ha meghal valaki akkor örülnek.
Sírnak, mert kisgyermek születésekor a fényből ahol csak a szeretet van újból le kellett jönni egy léleknek, hogy megtapasztalja az ellenpólust. Vagyis a földi létet. Azt ahol van szomorúság, harag, gyűlölet, gőg, irigység és még reggelig sorolhatnám.
Lelkednek úgy jobb ha MAXIMUM 1 napig sirasd, és utána felejtsd el a sirasd, a bánatot, gyászt, meg az efféléket. De ne csak te, hanem a rokonság, barátok meg mindenki. Mert ilyenkor amikor siratjuk a szeretteinket, akkor mi vagyunk a legnagyobb ellenségeik! Igen, a lehető legnagyobb ellensége vagy, mert az állandó sírásoddal itt tartod őket, a kapu bezárul és megszűnik a hazateres lehetősége számukra. Nem tudnak visszakerülni a szamszaraba. A siratásoddal Te magad hatalmas ellenségévé válsz, nem tud addig újból leszületni míg haza nem tér.
Ja a másik dolog amiért itt maradnak a lelkek, mert félnek a büntetéstől. A hülye vállasuk a fülébe ültette a bogarat, hogy majd halála után a pokol, meg az efféle baromságok fognak rajuk várni, és nem mernek átmenni a fénybe!
Hogyan fog hazatérni a lélek ha a kapu bezárult ?
A 49 nap eltelte után 99%-ban csak földi ember segítségével tud hazatérni a lelek. Elhalt lelkeket sokan hazatudjak segíteni. Egy egyszerű rituálé segítségével távozásra lehet bírni őket. Sok embernek van hozza hatalma és tudása, hogy megcsinálja ezt a rituálét. Ha szellemi megszállást érzünk, akar saját magunkon, akar ismerősökön, barátunkon, gyerekeinken akkor NE tétovázzunk, ne éljünk együtt a meghalt nagymamival ; Ez ő neki is rossz es neked is, mert a Te életenergiád sokkal kevesebb lesz.
Megjelenhetnek rajtad nagymami volt betegségei, szokásai…stb. Jaaah és ilyenkor mondjak, hat a családi betegség, hogy őneki is fájt a válla meg nekem is faj.
Naah jó azért könyörgöm most nehogy azt hidd, hogy rajtad is van biztos 20 megszálló, mert ugyan az a betegséged van mint nagypapinak volt :-) De azért érdemes a fentieket fontolóra venni!
Ha megszállót távolítasz el magadról, vagy ismerősről, akkor fontos, hogy olyan embert válassz hozza, aki nem csak leveszi a megszállót rólad, hanem egyúttal haza is segíti a fényhazába. Sokan képesek rá, hogy emberekről megszállókat távolítsanak el, viszont annál kevesebben használjak azt a rituálét, ahol nem csak eltávolítják a megszállót, hanem egyúttal meg is adjak számara a lehetőséget, hogy újból hazatálaljon, es ezáltal bekerüljön ismét a szamszaraba. Hiszen ha csak simán "leveszik" rólad és nem küldik haza a fénybe, akkor mi rá a garancia, hogy 2 nap múlva nem fog ismét megszállni?
Csak embereket tudnak megszállni?
NEM! Nem csak embereket szállnak meg. Hanem, házakat, tereket is.
Meghal a nagyi, és ő nagyon ragaszkodott a földi javaihoz, imádta a házat. Jaah esetleg meg fel a fent említett nem létező "büntetéstől", és gondolja jó lesz neki itt. Ház van, büntetést nem kér. Itt maradok gondolja.
A 49 nap az rettentő gyorsan letelik, mert az asztál síkon nem úgy telik az idő mint itt.
Őnekik ez szinte néhány pillanat. Ilyenkor van az a jelenség, hogy éjszaka mászkálás hallatszik, recseg a padló, különböző zajok es neszek vannak állandóan. Aztán a picit érzékenyebb emberek meg érzik is, hogy figyelik őket valaki. Jah ilyen is volt, hogy éreztek a nagyi szagát. Ez komoly, nem vicc!
Naaaa a gyerekről meg nem is beszelve! Pici gyerek látják őket, és mondjak is sokszor, hogy "Itt volt az éjszaka a nagyi" vagy "Apa-apa éjszaka láttam a szomszéd bácsit a szobámban
Ilyenkor a buta szülő kineveti a gyereket, es elintézi annyival, hogy jaaaj már álmodsz fiam. Tévedés! Ha ilyen esetet hallunk, vagy akar részesei vagyunk, a kisgyermek valóban látta es őhozzá járnak energiát lopni. Ne játszunk az ilyennel, hanem azonnal keressünk meg egy hozza értőt aki megcsinálja a rituálét, es hazasegíti az itt ragadt szellemeket.
Na de hogy egy picit a bibliából is idézzek a megszállásra vonatkozóan: Van benne egy olyan rész, mikor Jézus megkérdezi a láncra vert őrjöngő embert, hogy hogy hívnak téged fiam? Mire az ember azt válaszolja, hogy Légio az én nevem, annyian vagyunk. A laikusuk csak egy embert láttak, persze a hozza értők tudtak, hogy szellemi megszállás alatt van. És ha figyeltél akkor rögtön fel is tűnhetett neked, hogy egy embert, nem csak 1 lelek tud megszállni. Hanem több is. Akar simán 10-20-is !!!!!
Nem elírás. TIZ-HUUSZ is simán! Persze azért ehhez mar igen alacsony rezgés számú ember kell,
Ki válik alkalmassá arra, hogy megszálljak?
Az itt rekedt entitások kizárólag csak az alacsony rezgésszámú emberekre tudnak "ráakaszkodni".
Mitől is lesz valakinek alacsony a rezgésszáma? Csak néhány példa, mert a sort te is tudod folytatni: állandóan rosszkedvű, állandóan siránkozó, elege van mindenből, senkiben és semmiben sosem látja a szépet és a jót, mindig csak nyöszörög. A másik csoport a betegek, fizikailag legyengült emberek.
Lásd: kórházakban betegek. A harmadik csoport pedig az alkoholisták és ittas állapotban levő emberek.
Persze ennek a három csoportnak a tulajdonságai keveredhetnek is egymással, hogy szebb legyen a sor.
Miért szálnak meg minket az itt maradt lelkek?
Részben mar említettem fentiekben, hogy energiára van szükségük, es azt csak élőktől tudjak megszerezni. Viszont a másik fontos dolog, hogy vágyaikat kiéljek. Mivel nincs mar fizikai testük, de vágyuk ugyan úgy lehet. Amikor megszállnak valakit akkor a saját gondolatukat, vágyukat átsugalljak a megszállónak. A megszálló csak azt fogja észrevenni, hogy mintha a saját gondolatai lennének bizonyos dolgok.
Aki eletében dohányzott, valószínű, hogy dohányost fog megszállni. Aki eletében szerette a piát, az biztos hogy alkoholistát fog magának választani…
Hogyan tudjuk meg, hogy szellemi megszállás alatt vagyunk?
-Szinte egyik napról a másikra furcsa szokásunk alakul ki. Néhány példa a sok közül: Eddig nem ittunk, és most valamiért folyton kivonjuk az alkoholt…. Egyik pillanatról a másikra megváltozik gyerekünk szokása, magába forduló lesz, sötét ruhákat szereti
-Nagyon gyakran álmodunk mar meghalt emberrel vagy emberekkel.
-Nagyon fáradékonyak vagyunk, alacsony az energia szintünk
Érzékenyebb embereknél, bekapcsol az úgynevezett "agyrádió"_ Vagyis hangokat hall, beszelnek bent a fejében
-Memóriazavarok, lecsökkent koncentráció
-Depresszió, és kettős személyiség
-Váratlan testi problémák, "megmagyarázhatatlan" betegségek es tünetek
-A téma megemlítésekor érzelmi, akar testi reakciók.